Zafír kijelző? A jövő okostelefonja?

A Gorilla Glass-nak köszönhetően védhetjük azonban telefonunkat, de előbb vagy utóbb megjelennek azok az idegesítő kis karcok, amit annyira utál mindenki. Mi lehet tehát akkor a megoldás? Már az ajtóban a tökéletes védelem.

Talán hallottunk már a Kyocera-ról, ami ugyan nem túlságosan nagy név az okostelefon gyártásban, mégis a híresztelések szerint a piac jövőjének egy meghatározó része a cég kezében lehet. Mesterséges zafírt tudnak ugyanis előállítani.

Évezredek óta ismeri az ember a zafírt drágakő formájában. A Mohl-skálán a keménysége 9-es, ami azt jelenti, hogy csak a gyémánt haladja meg ezt az értéket. Hatalmas előnye a mesterségesen előállított zafírnak a bányászott “társával szemben, hogy tetszőleges méretben és alakban készíthető igen nagy tisztaságban. A felhasználás egyik kiemelkedő területe az üvegkészítés.

A Kyocera ennek a mesterségesen előállított zafírnak a készítésében jeleskedik.

Ha hihetünk a szóbeszédnek és a pletykáknak, akkor lehet, hogy az iPhone következő készüléke zafír üveg kijelzővel látja majd meg a napvilágot.

Újdonság? Igen! Ez lenne csak az igazi újdonság!

Forrás: hirado.hu

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük